Vállaljuk kárpitos bútorok helyszíni por- és atkamentesítését, fertőtlenítő tisztítását kiszállással Pécs és vonzáskörzete területén.

Milyen tényezők befolyásolják azt, hogy milyen gyakran kell tisztíttatni?

  • Elsősorban attól, hogy milyen igénybevételnek van kitéve a kárpitos bútor, és kik azok, akik érintkezhetnek vele. Normál használat esetén az évi egy kárpitisztítás elegendő.
  • Fokozott igénybevétel esetén: például ha a házi állatok a lakásban is helyet kapnak érdemes és szükséges is, a megfelelő higiénia miatt gyakrabban tisztítani a kárpitozott bútorokat. Ebben az esetben akár évente két alkalommal is célszerű tisztíttatni.
  • Az is sokszorozhatja a szükséges tisztítások a számát, ha a lakásban gyerekek is vannak. A bútorok használatára a gyerekek nem fordítanak olyan nagy figyelmet, mint amit a felnőttek elvárnak tőlük. A gyerekek által okozott foltokat rövid időn belül tisztítással eltávolítjuk, akkor sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.
  • Olyan esetben, ha a lakásban dohányoznak a kárpitos bútorok szövetébe belekerülhet a dohányzás kellemetlen szaga és el is színeződhet a textília. Ezeket a hatásokat rendszeres kárpittisztítással eltávolíthatjuk, kellemesebbé téve lakókörnyezetünket.

Mikor célszerű kárpitos bútorainkat tisztíttatni?

  • Felújítás után – Festés vagy nagyobb átalakítás alatt vagy után a bútorokat is érdemes alaposan tisztíttatni, hiszen ilyenkor olyan szennyeződések kerülhetnek az anyagokba, amit otthoni körülmények között nehezen vagy egyáltalán nem tudunk eltávolítani. Sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha ilyenkor szakember segítségét kérjük.
  • Költözködéskor – Lakhelyünk vagy irodánk változása esetén szintén hasznos a bútorainkat is felfrissíteni, így az új lakhelyünkön, irodánkban a megszokott használati tárgyaink tisztán és higiénikusan fognak minket tovább szolgálni.

 

+36 70/850-7373

Szolgáltatási területeink: Pécs teljes területén, valamint vonzáskörzetében elérhető szolgáltatásunk. Rendelésfelvétel: Hétfőtől Péntekig 8:00 – 18:00-ig

Rendelésleadás online...